Kasszandrajárás

Az új társadalom egy új nyelvezettel épül. Erre 1992-ben jöttem rá, de szemmel láthatóan a helyzet most visszaköszön.

„Kasszandrát kell járnom!” – hallgathattam meg az Egri Újság külsős munkatársaként egy nagystílű szerkesztőségi ülésen a lapigazgatótól, legalább tízszer a beszéde alatt. Tartott egy ideig, míg rájöttem, hogy a kanosszajárásra céloz. Alig pár hónappal az érettségi után erősen elgondolkoztam rajta, bocsánatos bűn-e ez egy nyomdaipari munkásból igazgatóvá, majd képviselővé avanzsált politikustól? Mára kiderült, hogy mindenképpen, hiszen azóta szép karriert futott be, jelenleg a Fidesz országgyűlési képviselőjeként jár kanosszát vagy kasszandrát, ahogy éppen neki tetszik.

És most, amikor már kezdtem megszokni, hogy az emberek nem kérkednek azzal, amijük nincs, megérkezett a Magyar Krónika terve, és ezzel megint egy új nyelv. Itt az újabb „kasszandrajárás”, az itt-ott hibával fűszerezett, giccses girlandoktól csöpögő, nemzeti magyar nyelv mögött megbújó, tartalom nélküli közlés, Kerényi Imre levele. Ahol végre nem harcolnak a békemenetesek, hanem örömet mond a tejcsináló, a dalcsináló, a színházcsináló és gyermekcsináló, mindazok, akik tudnak kasszandrát járni.

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót” – ez egy olyan csodás egység, amit képtelen lettem volna darabjaira szedni.

És, akinek ennyi nem volt elég, olvassa el az egész levelet, melyet a leendő szerzők kaptak felkérés gyanánt.