Aznap reggel éppen csak felszállt a köd. Nem volt ez szokatlan így október végén, viszont mintha mindenkit meglepett volna a korai világosság. Persze, hiszen a hétvégén átállítottuk az órákat, így korábban világosodott és előbb is szállt le a sötétség. Egy hete még csak szürkület volt, mikor Tamás elindult otthonról. Csókot nyomott alvó felesége és csöpp kislánya arcára, akiket megviselt az éjszaka, mert az alig 3 éves csemete egész éjjel hányt. Kilépett a világos reggelbe, és mintha a ködöt most szeretné legyűrni az erőlködő napsütés, úgy törte át magát egy halovány fénynyaláb a tejfelszerű levegőn. Tamás besorolt a dugóba, hogy időben beérjen a munkahelyére. Kavarogtak fejében a gondolatok a beteg gyermekéről, a végletekig kimerült feleségéről, aki most, hogy óviba adta a kislányt visszatért dolgozni. Azonnal tudatták vele, hogy nemkívánatos, hogy rég lemondtak róla, és csak az előírások miatt vették vissza, de repül, amint lehetőség lesz rá. Az asszony napestet sírt, mert hiába keresett másik állást, még csak nem is válaszoltak a pályázataira. Tamás reménykedett, hogy a beígért devizahitelesek rendezési akciója végre a finishbe ér, és könnyítenek kicsit a terheiken, mert ha az asszonynak nem lesz jövedelme, akkor az az egy bizonytalan láb, amin állnak, édes kevés. Ráadásul a bizonytalanság egyre csak fokozódik, mivel a cég, aminél dolgozik, éppen fizetésképtelen, jó eséllyel jönnek a leépítések, vagy esetleg nem is bajlódnak ezzel, csak bezár a bazár. Éppen ezen járt az esze, amikor csörgött a telefonja. A kijelzőn a főnöke neve villogott, és Tamás szívével a torkában emelte füléhez a készüléket, amikor a semmiből elélépett a nő.
Katalin ma reggel is igyekezett volna időben elindulni, de most is olyan fáradt volt, mint mindig. Beteg édesanyját ápolta éjszaka, így nehéz reggel beérni időben. Elege volt a világból, a nyomor szagából, a kilátástalan vegetálásból, a kevéske keresetéből, bár most legalább volt állása. Valami csoda folytán felvették egy iskolába tanárnak, bár nem értette az egész besorolást, mert figyelembe sem vették az eddig ledolgozott éveket, a gyakorlatát, ami kemény 15 év aktív tanítás volt. A szerződése is csak fél évre szólt, de azok után, hogy tavasszal még közmunkásként közvetítették ki egy iskolába pedagógiai asszisztensnek a szaktanári diplomájával, ez is maga volt a megváltás. Az okostelefonját majdnem otthon hagyta a töltőn, mert az akksija a végét járta, sok volt neki az egész napos műszak, így minden éjjel szopta magába az energiát. Kata telefonfüggő volt. Munkába menet, dolgozatjavítás közben, ebédidőben és mindig, amikor tehette, zenét hallgatott, tanítás közben pedig telefonja folyamatosan a mobilinterneten keresztül vette ismerősei üzeneteit, tárolta mások posztjait, amiket ő az órák közti szünetekben szemlélt meg a kis rózsaszín készülékén. Az ajtóból szaladt vissza, hogy a zsebébe vágja a gyöngyhímzéses tokba bújtatott telefont. Mire leért az utcára, már fülébe üvöltött a zene, és Kata igyekezett kizárni a számára oly terhes életet. A HÉV szerencsére késés nélkül ment, nem lopták el a kábeleket, és nem purcant ki a rozsdás, büdös kocsikkal közlekedő szerelvény sem. A Boráros téren hatalmas volt a tömeg így fél nyolc magasságában, pedig Kata nagyon szeretett volna sietni. Látta a tömérdek embert, érezte a szagukat, de legalább a hangjukat nem hallotta. Viszont feltűnt a busz, amit ha nem kap el, akkor bizony ugrott az első óra, és jó eséllyel a munkája is. Muszáj volt elérni. Félrelökte hát az előtte megtorpanó, kissé elhízott fickót, és már rohant is a busz felé, amikor oldalról felöklelte őt valami. A lábát, derekát, bordáit érő hatalmas ütés fájdalmában, és a fülébe üvöltő zene mellett csak az ötlött a fejébe, hogy mi a fene lehetett ez? Majd, mikor a feje a földet érte, a zene elhallgatott, és látta az őt elgázoló autó kerekeit, egyetlen kérdés fogalmazódott meg benne: ki fog szólni a mentőknek?
Pityi és Cinci együtt indultak suliba. Utálták a gimit, bár a srác készült továbbtanulni, Cincinek esze ágában sem volt a jövőjén rágódni. Előző este is, mint rendesen buliban voltak, ittak, cigiztek, még toltak is egyet, csak a hangulat kedvéért, mert a lány úgy sokkal jobban szerette a szexet. Igaz, hogy olyankor aztán Pityin kívül még fűvel-fával is dugott, de éppen azért tolta a cuccot a srác is, hogy őt meg ne érdekelje ez. Pityi már egy éve egyedül élt, anyja, aki amióta a fiú csak az eszét tudta egyedül nevelte őt, jó ideje nem kapott munkát, így leköltözött vidékre nagyanyához. Állatokat neveltek, kiskertben zöldséget termeltek, szüretelést vállaltak, és piacoztak, így tudott némi pénzt küldeni a fiának, hogy a lakást ne kellje eladni. Ez volt minden, amit adhatott a gyerekének, nem akarta megfosztani tőle. Pityi kapott lakhatási támogatást és iskoláztatási segélyt az önkormányzattól, hétvégenként pedig pincérkedett, költöztetett, mikor mit hozott az élet, hogy némi keresete is legyen. A drogot mindig Cinci vette, akinek gazdag szülei voltak, egy puccos kertes házban laktak valahol a budai hegyekben, még saját uszodájuk is volt. Fel sem tűnt a szüleinek, hogy Cinci full drogos, és legalább heti 4 éjszakát nem alszik otthon, az meg végképp nem szúr náluk szemet, hogy a lány számolatlanul veszi ki a pénzt a családi bankszámláról. Kábán lépkedtek a villamosmegálló felé miután leszálltak a buszról. A lány zenét hallgatott, és éppen csetelt az egyik barátnőjével, Pityi szintén a telefonon lógott, mert E-mailt kapott egy lehetséges hétvégi munkáról, amire gyorsan le akart csapni, nagyon kellett neki a pénz, most, hogy kezdődik a fűtési szezon. Éppen csak rápillantott az úttestre, hogy mehetnek-e, majd megbökte a lányt, aki úgy indult meg, hogy még csak fel sem vette tekintetét a telójáról. Pityi gyakorlott újjakkal írta a választ a kapott ajánlatra, miközben fél szeme sarkában feltűnt az autó, majd szemből a nő, aki még csak nem is hezitált, amikor a kocsi elé lépett. Úgy dobta fel a középkorú nőt az ütközés, hogy Cinci még mindig azt sms-elte a barátnőjének, kikkel kefélhetett éjszaka, mert nem igazán emlékezett rá. Pityi ijedtében leejtette a telefontját, ami azonnal szétrobbant az aszfalton, és mintha a lába is a földbe gyökerezett volna, úgy bámulta a balesetet. Amint a nő elterült előtte a földön, rögvest eszébe jutott, hogy hívni kellene a mentőket. Szólni akart Cincinek, hogy adja oda a telefonját, ám a lány sehol sem volt. Fülében a fülhallgatóval, kezében az okostelefonjával, amit még mindig lelkesen nyomkodott, úgy szállt fel az érkező villamosra, hogy még csak észre sem vette a mellette lezajlott tragédiát, vagy hogy a barátja sincs mellette.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: